Hoffer Zsolt – Nem volt kérdés, hogy idén is ott leszünk a ZEG Rally Shown
Az első után a második ZEG Rally Shown is részt vesz a Hungarian Police Rally Team. Hoffer Zsolt összkerékhajtású Ford Fiesta Rally3 versenyautója a rendőrautós festésével a fiatalok egyik kedvence, és a csapat a közlekedésbiztonsági parkot is elhozza a szervizparkba.
„Minden méterét élveztük a tavalyi ZEG Rally Shownak, így nem is volt kérdés, hogy ebben az évben is ott leszünk. Murva gumival mentünk és a partnereinket autóztattuk, ezen most sem fogunk változtatni. Nagyon tetszett az esemény hangulata, a város is szenzációs volt, igazi show hangulat volt két napon keresztül” – foglalta össze rögtön a legfontosabbakat Hoffer Zsolt.
A versenyző a beszélgetésünk idején épp a Székesfehérvár-Veszprém Rallyra készült, a navigátor Czézinger Kristóf pedig kicsit szomorúan vette tudomásul, hogy a ZEG Rally Shown ismét át kell adnia a Rally3-as Fiesta jobb első ülését.
„Óvatosak leszünk a hétvégén, mert nagyon közel van a két rendezvény és a ZEG-en legszebb fényében kell tündökölnie az autónak.” – mondta nevetve Zsolt. „Kristófnak pedig most az éles verseny jut, az örömautózásból viszont megint kimarad. A viccet félretéve, fontosak ezek az alkalmak, mert a partnereinknek belülről is meg tudjuk mutatni a rally szépségét, azt, hogy egy ilyen Rally3-as autó is mekkora élményt tud adni és mennyire komoly sportteljesítmény gyorsan autózni vele. Nagyon tetszett nekik a szervizben folyó munka is, látták, hogy itt is egy csapat erőfeszítése kell a sikerhez. Az is nagy sikert aratott, hogy a ZalaZONE-ban versenyezhettünk, szerintem nem mindennapi, hogy egy ilyen létesítményben egy sportrendezvény helyet kaphat, azt gondolom, hogy nagyon sokan örültek annak, hogy megismerhetik azt az európai szinten is különleges teszt-komplexumot.”
A szervizparkban nem csak a Police Rally Team sátra lesz a csapat attrakciója, hanem a jól ismert közlekedésbiztonsági park is, ami az elmúlt évben is nagy sikert aratott.
„Számunkra is felemelő érzés, amikor azt látjuk, hogy mennyire népszerű a közlekedésbiztonsági parkunk. Egyik missziónk, hogy minél több gyereknek és felnőttnek felhívjuk a figyelmét a közlekedésbiztonság fontosságára, így óriási öröm amikor azt látjuk, hogy a családok részt vesznek ezeken a programokon. Azzal, hogy a szervezők a nevezési díjat óvodák részére ajánlották fel szerintem nagyszerű célt választottak. Én mindig azt mondom, hogy a gyermekek a jövő biztonságos vezetői és a jelen közlekedői is egyben, így az óvodákhoz eljutva már egészen korán megszólítjuk azt a korosztályt akik most tanulják a biztonságos közlekedést. Na és azt se felejtsük el, hogy a fiatalokból lesznek a jövő autóversenyzői is! Én is úgy fertőződtem meg a ralival, hogy beülhettem több versenyautóba, és tavaly Zalaegerszegen is volt olyan anyuka, aki a kisgyerekével kibuszozott a ZalaZoneba, mert a kisfiú azt mondta, hogy ő pedig bele akar ülni ebbe a verseny-rendőrautóba. Eljöttek, beültek, és nekünk is nagy öröm volt, amikor a csillogó szemeket láttuk.”
A csapat erre a hétvégére egy meglepetéssel készül. A fiatalok olyannyira a középpontban vannak náluk, hogy a II. ZEG Rally Show jogosítvánnyal még nem rendelkező indulóit külön díjazni fogják.