Turán Frigyes is a nézőknek autózik a II. ZEG Rally Shown
Az első után a második ZEG Rally Shown is ott lesz Turán Frigyes, akinek ebben az évben Farnadi Ágnes diktálja az itinert. A versenyautójuk újra a jól ismert Volkswagen Polo GTI lesz.
„Szeretünk autóversenyezni, másrészt tavaly nagyon jól éreztem magam ezen a rendezvényen” – foglalta össze egy mondatban Turán Frigyes, hogy miért adta le a nevezését a II. ZEG Rally Show-ra is. „Nagyon jó, hogy ez a rendezvény közel engedi hozzánk a nézőket. Feszültségmentesen tudunk kommunikálni velük, sokkal lazább a hangulat, nincs tétje a versenynek. Illetve elmagyarázzuk magunknak, az elején, hogy nincs tétje, de nyilván mindenki nyomja, mint süket a csengőt” – nevet Frici, és ismeri be, hogy nekik bizony a génjeikben van a versengés.
Alternatív javaslatként felmerül, hogy idén esetleg lehetne még több kiosztott aláírásra és még több rajongókkal közös fotóra hajtani. Az ötlet persze nem komoly, főleg azért, mert tavaly Friciék ezen a téren is a legjobbak között voltak a szervizparkban.
„Most is mindenkit várunk a szervizsátrunknál. Igyekszünk az utolsó utáni pillanatig a nézőkkel tölteni az időt, és csak a legutolsó másodpercben ülünk majd be az autóba. A versenyzőtársakkal is más ilyenkor a kapcsolat. Alapvetően tét nélküli játéknak gondolja mindenki, és nem csak a pályán, hanem a szervizparkban is más légkörben zajlanak a beszélgetések, sokkal felszabadultabb mindenki.”
2021-ben Makai Gergely készítette ezt a remek fotót Turán Frigyesről, ami talán tökéletesen megmutatja az esemény központi gondolatát.
„Emocionálisan nagyon erős ez a kép, én is nagyon szeretem. Mindenki mosolyog, mindenki laza, és valóban karnyújtásnyira vannak a nézők. A városi gyorsasági nagyon jó, hogy benne van a programban, és a sportot is így lehet igazán népszerűsíteni. Egy idézőjeles hibája van mindössze a képnek, egy laikus, aki nem volt ott akár azt is gondolhatja, hogy valami hú de veszélyes dolgot lát, holott a pálya ezen szakaszán is teljesen biztonságos körülmények között autóztunk” – teszi hozzá Turán Frigyes.
A Turán Motorsport párosa a hétvégén a Székesfehérvár-Veszprém Rallyn szerepelt. Az eredmény akár csalódást keltő is lehet, de amikor a balszerencse még nem cserkészte be a Volkswagen Polót, addig pokoli tempóval közlekedett Frici, szemmel láthatóan nagyon élvezte a ralizást, és vasárnap az eredmény ellenére mosolyogva utazott haza
„Nem úgy alakult a mostani hétvége, ahogy elterveztük. Azt hiszem, amikor mentünk, mi voltunk a leggyorsabbak, ott volt a lehetőség, hogy megnyerjük ezt a versenyt. Kicsit így is készültünk, hiszen a teszten pár olyan módosítást hajtottunk végre az autón, amivel iszonyatosan magabiztossá váltam, és úgy viselkedett a Polo, ahogy azt szeretem. Már az első gyorson látszott, hogy jó tempót tudunk autózni, de ahogy ez az év, úgy ez a verseny is szerencsétlenül alakult. Első nap a hűtőnk, második napon a bal hátsó futóművünk kapott egyet, egyik eset sem rajtunk múlt. Vasárnap a defekttel is második időt jöttünk, de a sérülés miatt a logikán alapuló döntést kellett hozni. Vegyesek az érzelmeink, de nagyon örülünk a csapat kitartásának, a saját teljesítményünknek és a tempónknak, és ezeket a jó érzéseket hozzuk el Zalaegerszegre is. A felállás változatlan, a Volkswagen Poloval megyünk, a jobb egyben pedig Farnadi Ági ül. Mosolyogni szeretnénk, minél többet keresztbe autózni, és visszaadni a nézőknek azt a szeretetet és kitartó szurkolást amit kapunk tőlük.”
Profi autóversenyzőként Turán Frigyes egy élményeket középpontban helyező show kapcsán sem feledi, hogy a részvételt lehetővé tevő támogatókat is ki kell szolgálni.
„Azt gondolom, hogy a támogatóink számára is fontos, hogy ott vagyunk a ZEG Rally Shown. A média oldali megjelenések mennyisége, a nézőkkel való kapcsolattartás formája és intenzitása olyan, ami a támogatóink számára is értéket hordoz.”
Új év, új ZEG Rally Show, új pályák. Meglepő módon ez utóbbi információ még a versenyzőnek is új, igaz nem bánja, sőt a módosítások már első hallásra tetszenek neki.
„Az az igazság, hogy annyira friss a nevezésünk, és annyira egyértelmű volt, hogy ott leszünk az eseményen, hogy a kiírást még meg sem néztem. Az nagyon tetszik, hogy a nevezési díjat jótékony célra fordítják a szervezők, és azt hiszem az is jó irány, hogy új gyorsaságikkal még szélesebb spektrumát tudjuk megmutatni a ralinak. A lényeg, hogy ezek a szakaszok is nézőbarátak legyenek, minél többen jöjjenek el a versenyre és szeressék meg a ralit, vagy ha már elkötelezett ralibarátok, akkor további impulzusokat kapjanak.”