Krózser Menya újra autóba ül a ZEG Rally Shown
Hét év után újra rallyautóba ül Krózser Menyhért. 2015-ben versenyzett utoljára a korábbi N3-as bajnok, most előfutóként, Szabó Gergely és Giczi Antal mellett, őt is egy Toyota Yaris GR-rel láthatjuk a II. ZEG Rally Shown.
„Menya menny!“ – emlékeztek még erre a zászlóra? Általában akkor tűnt fel, amikor egy széria Honda Civic érkezett ördögi tempóval. Sokan emlegetik, amikor ezzel az N3-as Hondával, az összkerekes N-es autókat is megverve, gyorsasági szakaszt nyert Krózser Menyhért.
Később az IRC-n szerepelt, volt a Honda gyári versenyzője, a 2014-es Bükfürdő Rallyt pedig megnyerte. Az ORB-ben többször volt versenyben az abszolút első helyért. A 2013-as Mecsek Rallyn egy Subaru Impreza WRC-vel lett második.
Versenyzői pályafutása befejezése óta két fia, Krózser Menyhért és Krózser Nimród útját egyengeti. Előbbi OK Senior kategóriában versenyez, utóbbi pedig a Radó Rally Suliban kapja az alapképzést, hogy hamarosan édesapja nyomdokaiba léphessen.
„Jó régen voltak ezek a versenyek” – nevet Menya. „Nagyon örültem a lehetőségnek, amikor a GR Motorsporttól megkerestek, hogy teszteljem a GR Yarist. Szerintem óriási dolog, hogy egy ilyen autót Magyarországon, magyar mérnökökkel és magyar szerelőkkel készítenek. Ráadásul a hangulat is jó a csapatban. Amikor először vezettem a Yarist, azonnal az volt az érzésem, hogy ez már most nagyon jó autó. Persze még egy kicsit finomítani kell rajta, de nagyon bízom benne, hogy az ősszel be lehet dobni a mezőnyben és éles versenyen is rajthoz állhatnak vele. Én abszolút az ORC élére várom.“
Az autóról már tudjuk, hogy jó, de vajon Menya, illetve most már hivatalosan Menya senior, mennyit tartott meg a tempójából?
„Ha valaki azt hiszi, hogy hét év után beül egy autóba és ugyanolyan gyors lesz, mint régen, akkor az hazudik magának. Azt gondolom, hogy egy tesztpályán, teszt körülmények között megvan a tempóm. A visszatérésnek nagy jelentősséget nem tulajdonítok. Előfutók leszünk, ami jó alkalom arra, hogy kipróbáljuk az autót, de az eredmények elérését meghagyom a fiataloknak. Ha a tapasztalatommal, tudásommal tudom őket segíteni, akkor én attól már boldog vagyok.“
Bár egyelőre még nem dőlt el, ki fog navigálni, a hírek szerint mind a két fia pályázik a jobb oldali ülésre.
„Ha lesz rá mód, akkor megautóztatom őket, de nagyon oda kell figyelnem, mert mind a ketten rettentő kritikusok. Menyának hatalmas tapasztalata van a gokartban, Nimród pedig hat éve tanul Radó Pistinél, nem lehet kamuzni mellettük, ha valamit nem jól csinálok, azonnal megmondják.“
„Nem akarom megváltani a világot a ZEG Rally Show-n, de tudom, hogy a közönség látványt vár ettől az autótól, ezt észben fogom tartani“ – nevet Menya.