Csomós Mixi: Az első nevező megvan 2023-ra
Sajnos egészen rövid lett a II. ZEG Rally Show Csomós Mixi számára, mert már az első gyorsaságin kiestek a versenyből. Mixi sajnálja a történteket, és már most tudja, hogy Zalaegerszegen van egy elintézetlen feladata, így mindenképp vissza fog térni.
Elnéztem egy féktávot amit rövidebbre vettem, valószínűleg nem jól mértem fel” – ismerte el az első gyorsasági elején elkövetett hibát Mixi. „A féktáv elején még úgy éreztem, hogy nem is lesz probléma, de aztán ahogy közelebb kerültünk az árokhoz láttam, hogy nem fog megállni. Nem így terveztük persze, és elég furcsa érzés is, mert nem szoktam ilyen buta hibát elkövetni. Érdekes, hogy lehoztuk az ERC versenyeket ilyen hülyeség nélkül, most meg ez történt. Versenyző vagyok, én is hibázhatok, és mint a példa mutatja hibázok is. Tanultam belőle, még egyszer ilyen nem fordul elő.”
Nem tisztünk mentegetni Mixit (nincs is rá szüksége), de tény, hogy az első kör végén a versenyzőtársak mind kiemelték, hogy nagyon csúszott a reggeli szakasz, mert a hirtelen jött lehűlés miatt gyökeresen megváltoztak a körülmények. A baleset képei láttán talán mindannyiunk gyomra amiatt szorult össze, hogy mi lett az autóval, nehogy veszélybe kerüljön a következő ERC futam.
„Aznap este elkezdtük szétszedni. Hála istennek a kasztni nem sérült annyira amennyire gondoltuk” – árulta el Mixi. „Sajnos ki elakadás van a Skoda gyárban, motorháztetőt és vízhűtőt még nem tudtunk tőlük szerezni, úgyhogy annak a beszerzése van folyamatban, de alapvetően jól áll minden, a hétvége felé már készen lesz az autó.”
A Barum Rallyra minden készen lesz
„Picit megijedtünk az elején. Alulról kapott egy ütést az autó, és azt gondoltuk, hogy a karosszéria megtekeredett, de szerencsére nem volt semmi. Kimértünk mindent, és nincs semmilyen eltérés. Tényleg csak attól függ, hogy az alkatrészek mikor érkeznek meg. A Barum felkészülésünket így nem befolyásolja az eset.”
“Jövőre mindenképpen jönni akarunk, így ha lehet ezt mondani, az első nevező megvan 2023-ra.”
A ZEG Rally Show második évben arat sikert a versenyzők és a nézők körében is. Kell egy ilyen esemény a magyar rallynak, Mixi is így látja ezt.
„Amit láttam az eseményből az nagyon tetszett. Rengeteg néző volt a szervizparkban, ahol még ott maradtam egy ideig. Sok szurkolóval tudtam beszélni, autogramkártyákat is kiosztottunk, kérdésekre is válaszoltam, ez a része nagyon jó volt. Tetszettek a pályák is, sajnos a városi gyorsaságira már nem jutottunk el, pedig biztosan nagy élmény lett volna. Örülök, hogy van egy ilyen jól megszervezett, tét nélküli rendezvény, ami a nézők számára is vonzó.”
„Csak megköszönni tudom a sok támogatást. Már amikor utaztam odafelé akkor is lassítottak mellettem az autópályán, integettek, bíztattak. A szervizparkban is sokan jöttek hozzánk, a városban is megállítottak többen. Örültem neki, nagyon jó érzés, hogy amit csinálunk, ennyire tetszik a nézőknek, köszönjük szépen!”
Zalaegerszeg belvárosa mellett a ZalaZONE a másik különleges helyszíne a ZEG Rally Shownak. Ahogy a nézők közül sokan, Mixi is most járt először a létesítményben. Persze ahogy sokan mások, ő is rácsodálkozott arra, hogy mi rejtőzik a kerítés mögött.
„Sosem jártam még a ZalaZONE-ban. Meglepetés volt, hogy milyen léptékű és színvonalú komplexum van a területen. Büszke is voltam rá, hogy itthon ilyen létesítmény van, az pedig szerintem megint csak jó dolog, hogy a szurkolók előtt is kinyíltak a kapuk és ők is rácsodálkozhattak.”
Folytatás tehát jövőre, ahogy Mixi is mondta, az első nevező megvan!