Óra helyett élmény
A ZEG Rally Show ismét sportünneppé varázsolta Zalaegerszeg belvárosát és a ZalaZONE-t. 2022. augusztus 6-án és 7-én a magyar ralisport legjobbjai könnyed örömautózással kápráztatták el az autóversenyzés rajongóit. A verseny az EnduroGP-világbajnokság hazai fordulójával párhuzamosan zajlott, emellett közlekedésbiztonsági programok és képzések is a rendezvény fontos részét képezték.
Látványos versenyzés
A 2. ZEG Rally Show össztávja 60 km volt, a programba három új pálya is bekerült, így összesen hat különböző gyorsaságin kellett két kört teljesíteni a mezőnynek. A szervezők módosítottak a 2021-ben megismert pályák nyomvonalán is, hiszen új utak épültek a ZalaZONE területén, valamint a versenyzői visszajelzések alapján a belvárosi szakasz és a Smart City vonalvezetéséből kikerülnek a nagyon szűk részek.
Élmény az egész családnak
A versenyzés mellett az érdeklődők testközelben figyelhették az eseményeket a ZalaZONE-ban kialakított szervizparkban, ahol gasztro zóna is várta a vendégeket. Zalaegerszeg belvárosában szurkolói zónát alakítottunk ki és itt volt a HUMDA Road Safety közlekedésbiztonsági pálya is, ahol a gyerekek gokartokkal, elektromos mini autókkal, kerékpárokkal és rollerekkel ismerkedhettek a közlekedés szabályaival.
Hírek
ZEG Rally a Hello Egerszegben
Őry Tamás, a TRP Hungary ügyvezető igazgatója a Hello Egerszeg című műsor vendége volt a ZEG Rally Show és az EnduroGP of Hungary apropóján.
Krózser Menya újra autóba ül a ZEG Rally Shown
Hét év után újra rallyautóba ül Krózser Menyhért. 2015-ben versenyzett utoljára a korábbi N3-as bajnok, most előfutóként láthatjuk.
Érkezik a ZEG Rally Show
A Zalaegerszeg TV tudósítása a ZEG Rally Show sajtótájékoztatójáról.