A harmadik forduló is páratlan izgalmakat hozott a K&H SIM Liga powered by HUMDA GT7-es bajnokságában. Az „oválversenyen” kettős győzelem született.
A GT3-as autók közül ezúttal a Lexus volt terítéken, méghozzá a High Speed Ring elnevezésű pályán, ami a felkelő nap fényében teljesen új kihívás elé állította a pilótákat. A három teljesen másfajta döntött kanyart tartalmazó aszfaltcsíkon az eddigiekhez képest nagyobb jelentőséggel bírt a szélárnyékozás a hosszú padlógázas szakaszon. A pálya rövid hossza miatt pedig másfélszeresére 19-ra nőtt a két futam köreinek száma.
Lebilincselő párharcokkal jelentkezett be a hétvégi Gran Turismo-forduló!
Az MNASZ szakmai támogatásával bajnokságot holtversenyben vezető Mihalidesz Máté és a Gran Turismo e-sport versenyének magyar résztvevője, Hencsei Benjámin indulhatott az első sorból. Mögülük Tóth Henrik és Krémer Péter várta a rajtot, az első körökben viszont a pontverseny harmadik helyén álló Blazsán Patrik jött fel az élre.
A bajnokesélyesek közül ezúttal Mihalidesznek nem jött ki a lépés, a mezőnybe visszaesve a tülekedés közben a falban találta magát, és emiatt egy 5 másodperces büntetést is kapott.
A szélárnyékozásnak köszönhetően kialakult egy élboly, Blazsán mellett Hencsei, Krémer, Pajor Márton és a beugró Szabó Pál vívtak a győzelemért. Mindegyik körben változott az első féktávon a sorrend, és hiába tudott valaki kiautózni egy kisebb különbséget az élen, általában egy körig tartott a csoda.
A verseny felénél Szabó és Krémer összeakadtak az alagútban, amivel lehetőséget nyújtottak a Blazsán-Hencsei kettősnek, hogy ellógjanak az üldözőktől. Mihalidesz közben megindította a hosszú hajrát, és a 10. helyről eredt az élen állók után.
Az utolsó körben Hencsei támadást indított, de Blazsán a fal szorította, emiatt pedig mindketten büntetést kaptak. Előbbi a falnak ütközés, utóbbi a baleset okozása miatt. Mihalidesz így a 10. helyről felzárkózva tudott nyerni, Blazsán és Hencsei előtt.
A fordított rajtrácsos futamon Kiss Péter és Hodruszki Kolos indult az élről. A bajnoki éllovasok közül a káoszban Mihalidesz helyezkedett a legjobban, más a második elején a dobogóért küzdött, Blazsán ugyan nem rajtolt ilyen jól, viszont egy szenzációs manőverrel egyszerre hetet (!) előzve egy pillanatra az élre is állt.
Utána Mihalidesz került bele a darálóba, és bár történt kontakt, nem veszített vele túlságosan lendületet. Ennek köszönhetően a verseny harmadáig már fel tudott jönni a vezető Hencsei-Blazsán kettős mögé.
A pontverseny első három helyezettje így a saját kis külön csatájukba bonyolódtak bele. Mihalidesz kivárt, és végül bejött a taktikája. Blazsán ezúttal is megpróbált ellógni, az utolsó körben viszont az ellenfelek a szélárnyékkal elmentek mellette. Hencsei végül a második helyet szerezte meg, miután Mihalidesz el tudott menni mellette.
A kettős győzelmet arató pilóta ezúttal egyedül vezeti a bajnokságot, és pihenhet előnyére egyet, ugyanis a K&H SIM Liga powered by HUMDA GT7 két hét múlva, június 3-án jelentkezik majd újra elő adással az Esport1 csatornáin.
Illusztráció: Race Online Hungary