Blazsán Patrik szépített a bajnokság féltávját követően, amivel csak még szorosabbá vált a bajnoki csata.
Gran Turismo: Egy rendkívül látványos manőver sem volt elég győzelemhez
Két-két-két győzelemmel vágott neki a pontverseny három éllovasa a K&H SIM Liga powered by HUMDA GT7-es bajnokságának újabb fordulójának, így holtverseny eldöntő futamok következtek.
Folytatódott a tendencia, miszerint az MNASZ szakmai támogatásával zajló bajnokság során a Gran Turismo egyedi pályáin mérettetik meg a mezőny GT3-as autókkal. Eddig csak egy-egy kivétel volt ezek alól: Barcelona, illetve a Toyota Le Mans-i autója.
A Deep Forest Raceway és a High Speed Ring után ezúttal a Gran Turismo sorozat legelső (és azóta egy kivételével az összes) kiadásában is szereplő – GT7-re ráncfelvarráson átesett – Trial Mountain Circuiten indultak neki a pilóták a két futamnak.
A pályát két technikás szakasz mellett két hosszú egyenes jellemzi, a nagy domborzati különbségek és a tempós, egymás követő kanyarok mellett.
A GT3-as autók közül ezúttal a Mercedesen volt a sor, az AMG GT3 2020-as verziója lett ezúttal az egyenautó az összes pilóta számára az újabb éjszakai fények mellett megrendezett fordulóban.
A bajnokságban most először Blazsán Patrik végzett az időmérő első helyén, a két pole-t is szerző Hencsei, illetve az előző versenyen kettős diadalt arató Mihalidesz elől.
Blazsán azonnal védekezésre kényszerült Hencseivel szemben, az első néhány kanyarban riválisa mellett haladva kemény védekezéssel tudta csak megtartani pozícióját. A ritmusból kieső Hencsei Mihalidesszel szemben is pozíciót vesztett az első körben.
Ők ketten egy komoly csatába bonyolódtak bele, így Blazsán az élen két másodpercre elnyúlt tőlük, ezt követően pedig kissé lenyugodtak köztük a kedélyek.
A középmezőnyt a kanyarlevágások miatt kapott büntetések uralták, Salda Ádám mellett Szabó János is lassítást kapott.
Mihalidesz három körrel a vége előtt lendült ismét támadásba Hencsei ellen. A hátsó egyenes végén végre is hajtotta az előzést. Hencsei is beszerzett magának egy büntetést, ezzel pedig elszállt az esélye a visszavágásra.
Blazsán is csatlakozott a klubhoz, de 6 másodperces előnyéből csak levenni tudott a kötelező lassítás.
A fordított rajtrácson Kiss Péter és Ostorházi Zétény állhattak az első sorban, utóbbi viszont a rajt utáni lökdösődésben a fűre került.
Blazsán egy merész vetődéssel próbált elmenni Mihalidesz mellett, amivel nemcsak falba lökte a kollégáját, de automatikus büntetést is eredményezett neki. A pozíciót visszaadta, ez azonban nem hatotta meg Hencseit, aki mellettük is elsuhanva a dobogóra jött fel az első kör végére.
Később viszont hibát vétett, és megpördült az alagútban, amivel még 10 másodperc büntetés is lett a „jutalma”. Mihalidesz közben szokatlan helyen két autót egyszerre előzve jött fel Blazsán mögé a negyedik helyre.
Ők ketten áthámozták magukat a beugró Saghmeister Szabolcson és Kiss Péteren, amivel a mezőny élére kerültek.
Hencsei nagy felzárkózásra kényszerült, fokozatosan vadászta le a középmezőnyben haladókat, és a végére a harmadik helyre tudott feljönni, így nem engedte túlságosan elnyúlni a bajnoki riválisokat.
A bajnokság állása
- Mihalidesz Máté, 112 pont
- Hencsei Benjámin, 106
- Blazsán Patrik, 102
- Pajor Márton, 72
- Salda Ádám, 68
- Kiss Péter, 67
- Meggyes Bálint, 60
- Hodruszki Kolos, 59
- Szabó János, 57
- Krémer Péter, 56
Blazsán a forduló előtti 14 pontos hátrányából faragott a dupla győzelemnek köszönhetően, Mihalidesz stabil teljesítményt nyújtva megtartotta az első helyét. Mindössze egy hibát vétett, de szerencsére nagy következmények nélkül. Három körrel a vége előtt fékezte el magát és pöccintette meg Blazsánt, de elég előnyük volt ahhoz, hogy a visszaengedés ellenére kényelmesen maradjanak az élen.
A K&H SIM Liga powered by HUMDA GT7 következő fordulója igazi csemegének ígérkezik: június 3-án Watkins Glen, a játékba alig egy éve bekerülő pálya lesz a helyszín, méghozzá a Hyundai GT3-as kategóriában nem szereplő kasztnijával, a Genesis-szel.