Pálla Balázs teljesítette azt a küldetést, hogy megszerezze élete első K&H SIM Liga iRangsor powered by HUMDA győzelmét.
A pole pozíciót ezúttal Pálla szerezte meg, és ezzel begyűjtötte az 5 bónuszpontot. Extra egységhez jutott még a mellőle rajtoló Simon Tamás, valamint Leitner Norbert, Tóth Dávid és Szabó László.
Nem kellett sokáig várni a verseny legdrámaibb pillanatára. Simon ugyanis elkapta az 1-es kanyar kijáratán lévő hurkát, az autója megpördült, és a monzai győztes így visszaesett a mezőny végére.
Pálla megtartotta a vezetést, és egy pár pillanatig megnyugodhatott, hiszen Impulse Racinges csapattársa, Leitner jött mögötte. Tóth azonban nem sokat teketóriázott, és a 3. körben már meg is előzte Leitnert.
Negyedik helyen Sinka Dániel érkezett, az 5. helyet pedig Pinczés Ádám vette át Szabótól, mögötte óriási csata folyt a 6. helyért, ugyanis Mihalidesz Máté – Tóth Dávidhoz hasonlóan – szintén Impulse szendvicsben találta magát: Előtte Szabó, mögötte Nagy Szilárd volt. Ez a csata egészen a 11. körig tartott, amikoris Szabó megpördült, és mivel az autók nagyon közel voltak egymáshoz, így ő is – Simonhoz hasonlóan – a sereghajtó helyek egyikére került.
Ha már Simon szóba került, érdemes kiemelni az ő felzárkózását is. A Veloce pilótája nagyszerű tempót autózott, és folyamatosan rágta át magát az ellenfeleken, míg az utolsó körökben óriási csatát vívott az 5. helyért Nagy Szilárddal, amit végül meg is szerzett.
De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a kiállások ezen a napon is fontos szerepet játszottak. Itt ugyanis Sinka megelőzte Leitnert, és átvette a 3. helyet a wannaBEE SRT sofőrje – azt a 3. helyet, amit már nem is adott ki a kezéből a leintésig. Az első helyen pedig Pálla teljesítette jobban a pit stoppot, melynek köszönhetően Tóth kiesett a szélárnyékából, és folyamatosan elkezdett leszakadni tőle.
A PAZA Production youtube csatornáján összegyűlt közönség a 8. helyért folytatott csatát élvezhette a boxok után, melyet a nagyszerűen teljesítő Nagy Zsolt, valamint Mihalidesz, Roós András és Nagy Levente vívott.
Ebből a csatából Mihalidesz került ki győztesen, aki egy szenzációs manőverrel előzte meg a veterán Nagy Zsoltot néhány kanyarral a kockás zászló meglengetése előtt.
A K&H SIM Liga iRangsor powered by HUMDA harmadik fordulóját tehát meggyőző fölénnyel Pálla Balázs nyerte Tóth Dávid előtt, a virtuális dobogó alsó fokára pedig Sinka Dániel álhatott fel, Leitner Norbert sorozatban negyedszer lett negyedik.
A top10-be még Pinczés Ádám, Simon Tamás, Nagy Szilárd, Mihalidesz Máté, Nagy Zsolt és Roós András fértek be.
Pálla ezzel a közel tökéletes teljesítménnyel növelte előnyét a bajnoki összetettben, ahol előnye 11 pontra duzzadt Tóth Dáviddal szemben, őket pedig tisztes távolságból (16 pontos lemaradás) követi Simon Tamás a harmadik helyen.
Október 16-án hétfőn, a japánban található Fuji Speedwayen rendezik a K&H SIM Liga iRangsor powered by HUMDA 4. fordulóját, ami rendkívüli kihívás elé fogja állítani a csapatokat, és versenyzőiket, hiszen a tökéletes beállítás és ritmus megtalálása kulcskérdés lesz. E futamnak a közvetítését szokás szerint a PAZA Production youtube csatornáján lehet majd megtekinteni.