Simon Tamás és Tóth Dávid csatáját hozta a K&H SIM Liga iRangsor powered by HUMDA zárófordulója a Hungaroringen.
Korábbi cikkünkben már beszámoltunk róla, hogy Pálla Balázs büntetést kapott a bathurst-i balesete után, így nem vehetett részt az időmérőn és a boxból kellett rajtolnia a hungaroringi fordulón.
Az időmérő edzésen Tóth Dávid volt a leggyorsabb megelőzve Simon Tamást, akit kisebb meglepetésre a wannaBEE SRT duója, Sinka Dániel és Roós András követett. Az 5. helyet Tóth csapattársa, Pinczés Ádám szerezte meg.
Tóth elsőként fordult el a rajt után, mögötte viszont a 6. helyről rajtoló Leitner Norbert agresszívan támadott, és be is ment Pinczés valamint Roós közé. Ennek a csatának Pinczés itta meg a levét, amikor szűken vett egy kanyart és emiatt slow down-t kapott – ennek következtében visszaesett a mezőny közepére.
Hátul Pálla úgy jött át a mezőnyön, mint kés a vajon, és a 9. körben már megérkezett a 6. helyért csatázó Mihalidesz Máté, Pinczés párosra. Ez a kettős már körök óta egymást gyűrte, és emiatt Méry Ambrus is elhúzott mellettük.
A 11. körben ennek a csatának balesett lett a vége. Pinczés talán túlságosan optimista manőverrel próbált elmenni Mihalidesz mellett, a két autó összeért, és Pinczés beforgott Pálla elé, akit Impulse-os csapattársa, Nagy Szilárd is eltalált.
Ezt a Bathurst-ben pórul járó Csikós Dominik és Gályár Balázs is köszönte szépen, és négy autót is megelőztek.
Murphy törvénye volt, hogy Pinczés úszta meg a legkisebb sérüléssel az esetet, így azonnal elkezdte visszatámadni Gályárt. A fantasztikus csata után Pinczés visszavette a 8. helyet.
Elől Simon megbújt Tóth mögött, és szépen lassan elkezdtek elszakadni Sinka és Roós elől. Leitner tisztes távolságból követte őket, majd Méry és Csikós következett a sorban.
Tóth volt az első az éllovasok közül, aki kiállt a pitbe, Simon két körrel később érkezett meg, és kifizetődött a taktikája: 4 másodperccel Tóth elé tért vissza.
Míg a 7. helyig bezárólag biztosnak tűnt a sorrend, addig a 8. hely sorsát megtippelni sem lehetett. Végül ez a pozíció Nagy Szilárdé lett. Az utolsó körökben Pálla Balázs szórakoztatta a közönséget, hiszen elképesztő kitartásról tett tanúbizonyságot, hogy felküzdötte magát a 9. helyre.
A versenyt végül Simon Tamás nagyon magabiztosan nyerte, és ezzel begyűjtötte a 3. helyet a bajnokságban, mögötte bekocogott Tóth Dávid, aki sorozatban negyedszer hódította el a SIM Liga bajnoki címét, a hungaroringi virtuális dobogó legalsó fokára pedig Sinka Dániel állhatott fel.
A top10-be még Roós András, Leitner Norbert, Méry Ambrus, Csikós Dominik, Nagy Szilárd, Pálla Balázs és Henrich Dávid fért be.
Összességében egy szenzációs szezont teljesített a K&H SIM Liga iRangsor powered by HUMDA mezőnye. Két győzelemmel zárt Tóth Dávid, Pálla Balázs és Simon Tamás is, így érhető, hogy ők hárman lettek a bajnokság első három helyezettje.
Tóth Dávid ezzel a K&H kiemelt támogatásának köszönhetően 350.000 forintot zsebelt be, míg Pálla Balázs 250.000, Simon Tamás pedig 150.000 forinttal lett gazdagabb. A Samsung felajánlásából még a 4. helyezett Leitner Norbert is begyűjtött egy Odyssey monitort.
Ezen kívül a PAZA Production és az iRacing közreműködésében minden olyan versenyző iRacing creditben részesült, aki legalább 5 futamon részt vett.
A forduló után bejelentésre került, hogy a legjobb 5-ös – tehát az említett három versenyző, valamint Leitner Norbert és Sinka Dániel – automatikusan kvalifikálta magát a jövő évi iRangsor bajnokságra, mely minden valószínűség szerint 2024 szeptemberében kerül majd megrendezésre.