Drámai események borzolták a kedélyeket a K&H SIM Liga iRangsor powered by HUMDA 5. fordulóján.
A SIM Liga történetében Tóth Dávid már többször is bebizonyította, hogy akkor képes a legjobb teljesítményre, amikor a legnagyobb szüksége van rá. Erre tökéletes helyszín volt Bathurst, mely pályának mestere a SIM Liga háromszoros bajnoka.
Tóth meg is szerezte a pole pozíciót, ezúttal viszont nem legnagyobb riválisa, Pálla Balázs, hanem Simon Tamás indulhatott mellőle. Pálla lett a harmadik az időmérőn, a maradék két bónuszpontot pedig Leitner Norbert és Sinka Dániel gyűjtötte be negyedik és ötödik helyükkel.
A rajtot Simon borzalmasan kapta el, így Pálla azonnal el tudott menni mellette az 1-es kanyarban. A 2-es kanyar felé vezető egyenesben viszont Simon visszatámadott, és a féktávhoz érve egymás mellett volt a két autó. Ekkor jött a dráma: Pálla rálegyezett Simonra az egyenesben, majd a kanyarba érve újra összeért a két autó, melynek Simon itta meg a levét, és kiesett a versenyből.
Sajnos Simon falról visszapattanó Chevrolet-ja több riválist is magával sodort, például Csikós Dominik és Mihalidesz Máté is belekeveredett az incidensbe.
Tóth erről mit sem tudva ellépett az első helyen, és elkezdte kiépíteni az előnyét. Mögötte Leitner és Pálla érkezett, a negyedik helyre pedig Pinczés Ádám jött fel.
A futam leginkább a taktikázásról, és az üzemanyagspórolásról szólt. Pálla és Leitner duója is spórolt, valamint a Pinczés mögött érkező, Sinka és Roós András is ezt a stratégiát választotta.
A fordulónak volt még egy nagy balesete: Az 5. körben Fecske Tamás dobta el a vasat a „The Dipper” elnevezésű kanyarban, és a pálya szűk mivolta miatt az érkező Nagy Zsolt, valamint Győrik Bence, Henrich Dávid és Gályár Balázs is belecsapódott Fecske autójába.
Tóth mindeközben megnyugtató előnyt autózott ki Leitnerrel szemben, valamint ugyanez elmondható volt Leitner és Pálla Impulse Racinges duójáról, akik megléptek Pinczéstől, és az időközben Sinkát megelőző Roóstól.
A kiállásoknál az egyetlen nagy változás Pinczés és Roós csatájában alakult ki, hiszen a spórolásnak köszönhetően Roós megelőzte a boxban Pinczést – akinek többet kellett tankolnia Roósnál.
„Picit kapóra jött, hogy Pinczés Ádám és a csapattársam, Sinka Dani mögött tudtam spórolni a verseny felééig” – nyilatkozta Roós András. „Aztán amikor láttam, hogy Dani kiesett a ritmusból, akkor megelőztem. Be is jött a spórolás, hiszen a kiállásnál több másodpercet is nyertem Ádámmal szemben így elé tudtam visszajönni, az utolsó körökben pedig csak arra kellett koncentrálnom, hogy hiba mentes, konzisztens köröket tudjak teljesíteni, mert eléggé egy tempón voltunk Ádámmal. Ez össze is jött, így sikerült végre egy top5-ös helyezést szerezni.”
Az utolsó körökben az Impulse Racing pilótáié volt a főszerep. Nagy Szilárd a 25 körös verseny 22. körében a falnak csapódott, így kiesett a 8. helyről, majd az utolsó kör utolsó előtti kanyarjában Pálla megelőzte Leitnert, és ezzel feljött a második helyre.
Az viszont nem volt kérdés, hogy ki lesz a győztes. Tóth Dávid meggyőző, 13 másodperces előnnyel ért célba Pálla Balázs előtt, akit Leitner Norbert követett. Negyedik lett, és ezzel idei legjobb eredményét érte el Roós András, Pinczés Ádám pedig az ötödik helyre futott be. A top 10-be még Sinka Dániel, Szabó László, Eke Dávid, Méry Ambrus és Henrich Dávid fért be.
Bár a büntetésekről nem szoktunk beszámolni, de a bajnokság szempontjából fontos megemlíteni: A futam után Simon Tamás megóvta Pálla Balázs első körös tettét, melyet a versenybíróság 3-as szintű büntetéssel szankcionált. Ezek alapján Pálla Balázstól 15 pontot levontak és a következő eseményt a boxból kell majd megkezdenie. A versenybíróság súlyosbító tényezőként konstatálta azt, hogy tömegbaleset lett az esetből.
Az utolsó fordulóra így Tóth Dávid 5 pontos előnnyel érkezik meg Pálla Balázs előtt, akit Simon Tamás kiesésének köszönhetően Leitner Norbert követ a bajnokságban. Leitner és Simon között a különbség 13 pont.
Ezt a bizonyos végjátékot a Hungaroringen rendezik meg október 30-án, a közvetítést pedig a PAZA Production YouTube csatoráján lehet majd megtekinteni 8 órás kezdettel.