A Hungarian Virtual Dirt Rally 2.0 Championship 2023 második fordulóján most először aszfalton méretett meg az egyre növekvő mezőny.
A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság és K&H SIM Liga powered by HUMDA rally sorozata folytatódott, ezúttal a Dirt Rally 2.0-n megrendezett SEPTOX Spanyol Rally-val.
A galíciai helyszínen 4 szakaszra bontott 12 gyorsasági várt a több, mint 400 nevezőre, így közel 60 pilótával növekedett a mezőny az első fordulóhoz képest.
Ismét szoros volt a csata az élmezőnyben, és végül az bizonyult sorsdöntőnek, ki tudja kevesebb hibával teljesíteni a rally teljes hosszát.
A BuildIT Skót Rally győztese, Martin Márkó már az első szakaszon tolatásra kényszerült, az így elvesztett 10 másodperc ráverte a bélyegét az első két körre.
Végül négy szakaszt (köztük a Power Stage-et) megnyerve zárta a versenyt, de így sem tudott dobogóra állni, hiszen a kilencedik szakaszon kockáztatva újabb hibát követett el, így hiába a nagy hajrá, 15 másodperc hátránnyal csak negyedik lett.
A második legtöbb szakaszgyőzelemmel záró Kasza Kristóf lett a győztes, aki végig parázs csatát vívott a kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó névrokonával, Fónagy Kristóffal, a végén csak 5 másodperc választotta el őket.
A csata harmadik résztvevője Molnár Alex volt, aki egy óvatos első gyorsaságinak köszönhetően már az elején 5 másodperc hátrányban került. Aztán a Power Stage fogott ki rajta első és második alkalommal is, emiatt zárt végül csak harmadikként. De két gyorsaságin így is ő diktálta a tempót.
Az amatőrök között Tőke Richárd másodjára is győzni tudott, Mihalidesz Máté pedig ezúttal egy helyet javítva második lett, az előző versenyhez képest helyet cserélt Egervári Gáborral.
A lemenő napfény mellett éjszakai szakaszok is nehezítették a versenyzők dolgát
Illusztráció: DuEn.hu